![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
Csikós Mihály - Designer-TervezőFormaterv és DesignCsikós Mihály diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Középület-tervezési Tanszékén szerezte 1982-ben. Tanulmányai befejeztével folytatta a már diákként megkezdett magántervezői pályát egészen 1988-ig, amikor is felajánlották neki egy kis szövetkezet tervezői részlegének vezetését. Ezt a pozíciót 1990-ig töltötte be, majd saját céget indított Architechno Bt. néven. A kortársak munkastílusától éltérően, egyedül végez kreatív tervezői munkát, emellett a cég alkalmazottai kizárólag a tervek feldolgozásával, műszaki formába öntésével foglalkoznak. Ebben az idoszakban a cég fo profilja a szórakozóhely tervezés volt, bár a fiatalos lendület és munkabírás jó pár multinacionális cégnek is felkeltette az érdeklodését (pl. Levi's). A kor ikonisztikus szórakozóhelyei kerültek le ebben az időben Csikós Mihály tervezo asztaláról, így például az E-klub, a Night Oil, a Saigon, a Rockokó és a Bahnhof. Az említett Levi's cégnek és az akkor még csak feltörekvő Art'z Modell márkának minden üzlete az o nevéhez köthető. Mindemellett a luxus személyi használatú ingatlanok is meghatározó szerepet töltöttek be a cég akkori repertoárjában. Both Róbert - HajótervezőHajótest strukúrális tervezéseBoth Róbert a vezetője és kizárólagos tervezője a MARINA-SK INNOVATION kft.-nek. A hajótervező iroda 10 éves tevékenységre tekint vissza. Elsődelgesen folyami hajótervezéssel foglalkozik, de terveik alapján készültek már tengeri hajók is. Európa szerte több jelentős projektben vettek részt, Norvégiában, Hollandiában, Németországban ugyanúgy, mint közép-európa összes országában. Folyami teherhajó specializációjukat 2006-ban személyhajózással szélesítették. Általuk tervezett teherhajók, személyhajók, yachtok és hausboatok tucatjai szelik európa folyóit, és tavainak vizeit. www.marina-sk.sk info@marina-sk.sk MARINA-SK Innovation s.r.o., Odborárov 62/3, Komárno, Szlovákia. Csikós Márk - Lead 3D3D vizualizálásA csapat 3D-s szakembere. Első sorban a feladata az, hogy a Designer elképzeléseit materializálja virtuális formában mérnökileg pontos, méretarányos modell szülessen, ami képsorozatok és kisfilmek segítségével válik nagyon is valóságossá. Később ez a produktum rugalmasan követi végig a kreatív folyamatot, és kommunikál a mérnökkel, egészen a végső alak elnyeréséig, amiben benne foglaltatnak ergonómiai részletek, anyagok, színek, fények. Tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmonányi Egyetem, Ipari termék és formatervező mérnök szakán végzi. Itt szerezte meg azokat a mérnöki, esztétikai, és látásmódbeli alapokat, amik elengedhetetlenek ehhez a fajta munkához. 2007 óta dolgozik együtt Csikós Mihály-al, és számos sikeres, nemzetközileg is elsmert projekt van a hátuk mögött. Csikós Ádám - CGI-supervisorVFX/GFX, kompozitálásTöbb mint 10 éve, 1999-es megalakulása óta irányítja a cég CGI csapatát. A compozitáls, utomunkák és grafikai design felelőse aki egyben a 3D-s munkákat is felügyeli és összehangolj a későbbi produkciós eljárásokkal. 15 éves korában egy DTP studióban kezdett megismerkedni a szakmával azóta szabadúszó- és a vállalati designerként több száz munka került ki a keze közül, nagyberuházások éppen úgy ahogy országos kampány tervek és nemzetközi projekt. |
| karrier | sajtóanyag | nyilatkozat | team | lexikon | impresszum | FŐOLDAL | ||
|
©2010 CSIKÓSTERV kft. Minden jog fenttartva. |